I. rész

A kis szőke kislány gyönyörű végtelen rengetegben látta meg a napvilágot. Magányos kis Hamletbe született, Távolrévtől messze, lombos tölgyek és sudár szilfák között. Haja szőke volt, mint a gyönyörű felkelő nyári nap első sugarai. Egészséges, és gyönyörű kis csecsemő volt. Legszebb adottságát, mely nem lehetett driád anyja, sem elf atyja öröke, az aranyszínű szemei voltak. A szülei isteni áldásként fogták fel e gyönyörű szempárt, és a gyermeket, aki szerelmük édes gyümölcse volt, de nem is sejtették, hogy a kislány aranyszínű szeme más adottságokat is hordoz magában......

A kis Ilona, mely név egy gyönyörű tündér hercegnőtől származik, aki később Isteni entitássá vált, 12 éves koráig nem mutatta semmi különleges képességét, kivéve azokat, melyeket szüleitől örökölt. Apjától fürgeségét, szívósságát, sudár alkatát és erejét, anyjától faháncs-liliom illatát, gyógyító képességét, csillámló szőke fürtjeit és nem-evilági szépségét örökölte.  A kislány 12 éves korában mutatta első jelét annak, hogy az istenek kegyeltje…

Egy sebesült dámvadat talált az erdőben, mikor messze elbarangolt a családi fészküktől. A nemes állatot, melyet királyi agancsáért vadászhattak, végzetes találat érte.  Az állat mellső lába alatt nyílvessző türemkedett ki, mely egy fontos eret találhatott el, és forrásként bugyogott ki a rubin piros vér. A kislány szomorúan próbált segíteni gyönyörű állaton, bár tudta, hogy nem sokat tehet. Mégis leakasztotta font fű övéről a kis lapulevél szütyőt melyben gyógynövényeit és kevés bogyókból álló elemózsiáját tartotta és nekilátott hogy enyhítsen a szarvas kínjain.

Miközben a dámvad szenvedéseit enyhítette távoli leshelyéről egy elf-ember félvér figyelte a lány ténykedését. Az erdő ezen részén nem volt ajánlatos vadászni, mert ahogy az erdőjárók és remeték mondogatták, maga a Földanya ligete rejtezett itt az erdő mélyén. A félvér élesen kiköpött miközben végiggondolta a többi bugris erdőjáró egymás közt sutyorgott szavait." Ki a ligetet megsérti, vagy vadászni mer, a földanya idő előtt magához veszi..." Előbb nyúzom meg a dögöt, mielőtt a vén lotyó felébredne-gondolta a félvér és szája mosolyra húzódott saját humorán. Miközben a lányt figyelte eszébe jutott, hogy sokat megadnak a rabszolgapiacon az ilyen teremtésekért. Bár előtte biztos elvenné még a "jussát" mielőtt egy koszos városi strici kezei között végezné. Bár ki tudja. Lehet, hogy nemesi udvarok ünnepelt kéjhölgy lehetne ilyen alkattal...És azon gondolkozott, hogy miért is nem ront a gyerekre és viszi szarvasbőröstül eladni a piacra. Megvárta mi sül ki a lány tevékenykedéséből. És várt.

A kislány megpróbálta elállítani a vérzést, de semelyik növénye, vagy őrölt gyógypora nem volt elég hatásos. Mire sikerült valamelyest csökkenteni a vad vérzését, látta hogy semmi értelme, mivel a vérveszteségbe fog belepusztulni. Meg is etette bogyóival a nemes állatot, és az, hálásan lefetyelte ki a véréhez hasonló színű erdei bogyókat a lány kecses kezecskéi közül. És mikor látta hogy az állat hálásan rávetülő szemei üvegesen kezdenek csillogni, a kislány nem bírta tovább. Saját tehetetlensége, és a helyzet abszurduma keserítette el. Gyógyító, de mégsem tudja megmenteni az állatot. Szája sírásra görbült s keservesen zokogni kezdett.

A félvér miközben elégedetten konstatálta, hogy a vad nemsoká kimúl, és pár perc múlva lefűrészelheti a gyönyörű agancsokat, és lenyúzhatja a selymes prémet, lassan nyúzókéséhez nyúlt. Gondosan eltervezte, hogy miként ejti foglyul a kislányt és fosztja meg a dögöt csillogó aranyakat érő testrészeitől, mikor váratlan dolog történt. A kislány miközben a halódó szarvason zokogott könnyei, melyek végigcsorogtak a szarvas testén és beivódtak az állat testébe. A vadász nyila a könnyek hatására szétrepedt és a bezáruló seb kivetette magából a vadász nyilának hegyét, miközben az lassan teljesen összezárult. A félvér meglepetésében köpni-nyelni nem tudott.  Boszorka az istenadta!- gondolta a félelf. Egy varázstudó ribancért mit meg adnak manapság a mágusok! Megrázta fejét ezzel eltüntetve magából a hirtelen esemény okozta döbbenetet, majd vészjósló módon kiemelkedett a bokrok közül és a lány felé indult.

Ilona miközben a szarvason zokogott, észrevette, hogy a vad szívverése nemhogy elállna, hanem egyenletessé kezd válni. Könnyes szemekkel, a gyógyörleményektől kissé maszatos arccal, arcán kérdő kifejezéssel ült fel. Ekkor állt meg benne az ütő, mert egy fenyegető férfi közeledett felé, egy fogazott nyúzókéssel. Vagyis hogyha meg tudta volna állapítani, hogy milyen fegyver, mivel apja íján kívül még nem látott életében fegyvert. Azt is lopva leste meg, ahogy tisztogatja íját, és nyílvesszőket farag. Megpróbált felállni és hátrálni befelé az erdő rejteket adó sűrűjébe. Miközben felegyenesedett az állat mellől, és elkezdett hátrafelé lépdelni, kis lába megakadt egy gyökérben és hátraesett. Miután elterült a földön, érezvén végzetét, újra könnybe lábadó szemmel, a fák koronái között átsütő napkorongra nézve keserű dalba kezdett.

A vadász látta, az ijedt kislány gyenge szökési kísérletét, majd esését, elmosolyodott. Nem lesz legalább rohangálás. És meghallotta a kislány halk hangját miközben feküdt. Mit csinál a hebehurgya csitrije? Dalos szajháról már hallott, de közvetlen aktus előtt?- futott át az alpári vadász agyán a gondolat. Ekkor az eddig halottnak hitt szarvas felegyenesedett…

A félvér meglepődött a váratlan fordulattól. Az eddig halottnak hitt állat felmagasodott és marmagassága a vadász fejével volt egy szinten. A vadász nem volt teszetosza típus, és nem rémítette meg az állat teljes valójában sem. Elejtette kését, miközben hátáról fél kézzel lependerített az íját. Az oldalán függő tegezből előkapott egy íjat és a szarvasra lőtt. A pontosan a szemek közé irányzott vesszőt azonban a szarvas agancsával hárította. A félvéren most már kezdett eluralkodni a félelem. A szarvas agancsai közé, ahova a nap tűzte sugarait a nap közül, az élet jele, kezdett körvonalazódni. A horgas kereszt aranyszínben izzott fel a gyönyörű csontkorona közül. A félvér fejében felötlött társainak félve suttogott szavai: „Ki a ligetet megsérti, vagy vadászni mer, a Földanya idő előtt magához veszi..." És a vad a vadász irányába vágtázni kezdett.

Miközben a kis Ilona keserű énekét dalolta, furcsa pendülő hangot hallott, majd érezte, hogy egy nagy test dübörög végig a talajon. Teljesen megrémült hogy az idegen fog valami szörnyűt cselekedni vele, de miután kíváncsisága felülkerekedett félelmén, kipillantott a fejére húzott karjai közül. A szarvas és az idegen sem volt sehol. Jelenlétüket már csak a földön vöröslő vérfoltok, egy nyílvesszőkkel teli tegez, egy íj és egy nyúzókés mutatta. A kislány lassan feltápászkodott, felmarkolta a maroknyi holmit és hazafelé vette útját. Eltervezte, hogy apjának adja az íjat és a tegezt, majd a szörnyű fegyvert apjával megkéri, hogy rejtsék el az olyan gonosztól, aki ilyen fegyvert használnak….

A prémvadászok a kocsmában itták el a mai nap levadászott állatok bőrén szerzett hasznot. Miközben épp egy pajzán történetet meséltek egymás közt a hebehurgya Tobiasról és göndörszőrű gidájáról, egyik társuk toppant a kocsmába. Szemében a rémület ült ki és sietve hívta ki társait az erdő szélére. Faringhos, az ember - elf félvér tetemét találták meg az erdő peremén. Testét megannyi döfés tarkította, de két furcsa dolog volt a hulláján felfedezhető. Az egyik, hogy ami vagy aki végzett Faringhos-szal szörnyű erővel tűzte vajmi göcsörtös, vaskos döfő eszköz végére ezzel majdnem élve karóba húzva a szerencsétlen vadászt. Valaki seggbekúrta Faringhos-t! -röfögött fel a vadász, aki a kecskés történettel szórakoztatta korábban barátait. De a társai komor tekintete mely rája szegeződött, teljesen beléfojtotta a szót. A másik apróság, hogy a félvér kidülledt szemei pontosan kelet felé irányultak. Hol a nap kél, gondolta a kis csoportnyi vadász, majdnem egyszerre.

A kis Ilona mire hazaért a Hamlet-ükhöz már jócskán beesteledett. A kislány megszaporázta lépteit és a házukhoz sietett. Miközben anyját nem találta sehol, egyenesen apja kedvenc szobájába sietett, ahol a vendégeket fogadta, vagy az íját tisztogatta. A kislány nagy lelkesen sietett be a szobába, ahol apja sokszor foglalatoskodott és ott is találta édesapját. A kislány lelkesen mondandójába fogott volna, de valami teljesen belé fojtotta a szót. Apja épp egy óriási frissen nyúzott állat prémje mellett térdelt és épp nyúzókését tisztogatta…